„Kifelejtették” a Székelyföldet is érintő sztrádát a költségvetésből


-A A+

Hatalmas felháborodást váltott ki a Moldvát átszelő sztráda megépítését követelő civil szervezetekből, hogy a kormány a költségvetés tervezetében egyetlen lejt sem különített el az Egyesülés-autópálya kivitelezésére, holott törvény írja elő a megépítését.

Mint ismert, a Marosvásárhely és Iași közötti, Hargita megyét is érintő A8-as autópályáról szóló jogszabályt a múlt év végén hirdette ki az államfő, és azóta hatályban van. Ennek ellenére a költségvetés csütörtök este közzétett tervezetében meg sem jelent ez a beruházás.

Az autópálya megépítését követelő szervezetek a kormánynak ezt a lépését „Moldva újabb arculcsapásának” nevezték a pénteki közleményükben. A közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) szóvivője, Alin Șerbănescu a Digi24-nek elmondta, a sztráda „tévedésből” nem került be a tervezetbe, de a hibát már korrigálták.

 

A korrekció a szóvivő közlése szerint azt jelenti, hogy a kormány végül 9 millió lejt szán idén erre a beruházásra. A hírtelevízió emlékeztet: ez az összeg mintegy 200 méter autópálya megépítésére lenne elegendő.








EZT OLVASTA MÁR?

X